I R O D A L M I   S A R O K

FARKAS ISTVÁN

 

 

TURIÁK ILDIKÓ

 

HORVÁTHNÉ BAJAI ÉVA

 

undefined

FARAGÓ FERENC

IRODALOM A FILOZÓFIA HATÁRÁN, AVAGY FILOZÓFIA AZ IRODALOM HATÁRÁN...

 

Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.

 

(Babits Mihály: A lírikus epilógja)

 

 

A filozófiatörténetnek vannak téves bejegyzései önmagára vonatkozóan, ám egy ilyen téves következtetés mellett - magyar emberként, a filozófia után némiképpen érdeklődő keresőként és a magyar irodalmat szeretőként – nem mehetek el szó nélkül. A téves állítás ilyesképpen hangzik: a magyar szellemi életnek, a magyar gondolkodásnak nagyon sok remek alakja volt, de valahogy a filozófiában nem találunk eminens magyar képviselőt. Lukács György is – önmagát kivételnek tekintve – meg is erősíti ezt az állítást. Valóban nem voltak és most sincsenek, esetleg nem is lesznek (!) magyar kiemelkedő filozofikus alkatok? Alaphipotézisem, hogy nem ez a helyzet és be szeretném bizonyítani, még egyfajta – manapság annyira divatos – nacionalista megbélyegzés árán is, hogy a magyar filozófiát, Püthagorasz-tól, Platón-tól, Descartes-en, Kant-on át Nietzsche-ig és Heidegger-ig megtaláljuk, s nem ám akárhol, hanem a magyar irodalmunkban. Hol másutt is, mint a maga helyén! A magyar ember, a magyar észjárás filozófiai struktúrája a művészetben, elsősorban az irodalomban, azon belül is legcsodálatosabban a költészetben, a lírában jelenik meg. Azért ott, mert ott a valódi helye, a magyar észjárás csak úgy (lart pour lart) nem filozofál, a magyar észjárás nem kapható a szofisztikára, nem kapható a szkepszisre és legalább ennyire nem kapható a dogmatizmusra, de kapható a műalkotásra. „Mű”-alkotásra és nem mutatványra! 

 

A teljes tanulmány letölthető...