Elérhetőségeim:

 

Faragó Ferenc

06-20-9872-982

06-1-410-1406

faragoferi@gmail.com

 

www.faragoferenc.webnode.hu

BULÁNYI GYÖGY

BOKORHIMNUSZUNK

Andikánk, a Bokor Nagyasszonya, 1972 nyarán írhatta a Bokor-himnuszt. A Bokor ’72 nyarán, káptalanfüredi közös nyaralásán – úgy emlékszem – már énekeltük. Mintha ’72 szeptemberében vittem volna el őt vonaton Debrecenbe, hogy befeküdjön az ottani klinikára. A klinikát körülvevő erdő egyik padján ültünk egymás mellett, és adtam fel neki a nagybetegek szentségét. A ’72. év Karácsonyi Ajándékának első kötetének, a Puer natus címlapjának hátsó oldalán ott van Margit testvé­rünk szép kézírásával-kottájával a himnusz első strófája.

A himnuszunknak három strófája van. Ha ma készülne himnuszunk, annak is három strófája volna? A himnusz meg­születésében kétségtelen szerepe volt a ’71 nyári halásztelki három kötelékes lelkigyakorlatnak (Melléktermékek 159-179 o.). De talán még valami másnak is. Andit a ’70-es évek elején hagyta el férje, és abban az évben, melyet Andi kórházakban töltött, a 14 éves Jutka volt, aki gondot viselt a két főre zsugo­rodott családban.

A következő két évtized volt a Bokor második virágkora, s e virágzásnak egyik oka vagy megnyilvánulása volt, hogy mindannyian dolgunknak éreztük a lelki vezetőt választást. Az utolsó két évtizedünkben pedig tapasztalhattuk, hogy ez a lelkivezetés – a második kötelék –  válságba került. Egyre többünk életéből kimaradt a lelki vezetőhöz járás, a lelkivezetés. Szóvá is tettük, de nem éledt fel tőle a gyakorlat.

 Csak a napokban kezdtem gondolkodni az okáról. Le­írom, amit gondolok – nagyon várva, hogy akik olvassák, hoz­zászóljanak. Az első kötelék léte és első helye ma is megkér­dőjelezhetetlen számomra. Mindenekelőtti az életünkben a lelkiismeret. Az, hogy harmóniában legyek azzal a lelkiisme­rettel, amelyen keresztül Isten hangját hallom. Semmi sem pótolhatja. De hogy a második helyen a lelkivezetőm állhatna, azt ma már megkérdőjelezem. Meg, mert a teremtés rendje szerint valamikor elhagyom apámat-anyámat, és férjemhez-feleségemhez ragaszkodom, akivel valaminő módon egy em­berré válok. S lehetetlennek gondolom, hogy az emberek közül bárki is közelebb állhasson hozzám, mint a férjem-feleségem. Vele naponként gyertyát gyújthatok, imádkozhatok, és imádsá­gom őszinteségének foka megközelítheti (el is érheti?) azt, amit Istennek ki sem mondok, csak gondolok. A rossz házas­ságban élő nők szokták szemetesládának használni gyóntatóju­kat, akinél szabadon elpanaszolhatják, mit el kell elszenved­niük férjüktől. (A férfiak inkább a haveroknak panaszolják el feleségük vétkeit.) A Bokorban természetes lett, hogy férj  és feleség közös lelkivezetőt választanak, s egymás füle hallatára gyónják meg vétkeiket. Egy szóval: azt gondolom, hogy a második kötelékünket a házastársunknak kell jelentenie: a férj-feleség viszonynak meg kell közelítenie istenviszonyomnak mélységét, feltétlenségét.

Nem tudom, hogy a Bokor lelkivezetés-gyakorlata elsor­vadásának egyik okát nem ebben kell keresni. Ezért a 111 Napló végén a kísérlet…

Megkötöm magamat Isten kötelével, / megtöltöm szívemet Ország igéjével,szabadságom, Uram, Néked visszaadom, / csak a szeretetre formáld át tudatom!

Megkötöm magamat társam két karjával, / Segítőül adtad minden nyavalyámban Isten óvjon tőle:  egyedül maradjak. / Vezessük el egymást, kettőnk kezét tartsad!

Magunkat megkötnünk, Apánk gyengék vagyunk, / Segítő kéz nélkül nehéz járni utunk. Idősebb Testvérünk, erősíts hi­tünkben, / Utunkon maradjunk, segíts ebben minket.

 Megkötöm magamat baráti kötéllel, / testvéri közösség tartó erejével.Testvér, ha eloldnám hármas kötelékem, / szem­besíts magammal, légy felelős értem!

 

FARKAS ISTVÁN

KEDVES GYURKA BÁTYÁM!

Olvasom Bokorhimnuszunk című írásodat a Koinóniában. Megpróbálom összefoglalni miről is szólt számomra: az egykori hármas kötelékből az első rendben, a másodikat – a lelki vezetőt – inkább a házastársi őszinte egymást értés-segítés kellene felváltsa. A harmadik – a baráti, testvéri közösségi kötelék – rendben.

Gyerekkoromban volt, azóta sincs kifejezett lelki vezetőm. Ma már tudom, hogy mindig is volt lelki vezetőm. Mi ez a látszólagos ellentmondás? Csak annyi, hogy mint minden, a lelki vezető fogalma és tartalma is változott bennem életem során. Az első vezetőm, bár csak nagyon későn jöttem rá, apám volt – 50 évvel volt idősebb nálam. Példáján át vezetett azzal, ahogy élte az életét. Én nem úgy éltem, de idővel hatott a példa: a becsület, a rend, az intelligencia és az alkalmazkodás példája. „Tudod – mondta sokszor a hatvanas években –, a gondolat szabad.” Aztán jött az általad jól ismert Süle Géza jezsuita szerzetes – családunk lelki vezetője -, akinek már alig volt hatása rám. Nála, és persze szüleimnél is sokkal hatalmasabb erők kezdtek hatni és a lelki problémák lejjebb szálltak. Ezek után – jó húsz év múltán – jött a természet és kézbe vette lelkem vezetését. Általa kezdtem kapizsgálni, hogy a lelki vezetés nem emberi találmány. Ő magyarázta el, hogy a lélek nem a test része, nem a fej része, nem az agyban lakik, vagyis nem valakié, és nem is én csinálom (…megtöltöm magamat Ország igéjével…), hanem ő tart fenn mindent, ő éltet mindent, ő vezet mindet és mindenkit, aki hagyja, mert az ember az egyedüli teremtmény, aki képes nem hagyni. És még nem volt vége a vezetésemnek! Jött a közösség, és hatalmas erőt merítettem lendületéből: magával ragadott – amennyire hagytam. Megismertetett olyanokkal, akik képesek voltak hagyni – az egész világ ellenére -, hogy kiépüljön bennük az, amit emberi szolidaritásnak neveznek manapság. És alárendeltek mindent ennek a vezetésnek. Tudatos erőfeszítéssel dolgoztak önmaguk alantasabb vezetői hatalmának csökkentésén azzal, hogy mások baját, bajait a sajátjuk elé, fölé helyezték. Nagyszerű volt a példájuk és felemelő a gyakorlatuk. És még mindig nem volt vége! Jött néhány könyv, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ez persze már korábban is előfordult velem, de ezek a könyvek nem elméletről szóltak, nem mások által átélt tapasztalatokról, nem mások jó tanácsairól, nem eljárásokról, hanem a korábbi közösségi gyakorlathoz hasonlóan olyan gyakorlatokra hívtak, amelyek kitágították a látószöget. Az együtt-érzés, a szolidaritás látószögével már nem volt baj. Az értés, az együtt-értés látószöge még hiányzott. És akkor elindult egy keresés az igazi lelki vezető után. Azután, aki mindenkiben benne van, és akit Te lelkiismeretnek nevezel, de akivel a kapcsolat nem olyan egyszerű, mint ahogy írod: „…melyen keresztül Isten hangját hallom.” Igen, az Evangéliumok Krisztusnak nevezik, mert az is – megkülönböztető, kételkedő, mert együtt-látó. Ott van mindenkiben, a készülék felett őrködve és várakozva, hátha kiépül egyszer majd a kapcsolat Vele. Életünk végéig vár, hátha. Ő az, aki az élet forrásával közvetlen kapcsolatban van, ahogy a természet elmagyarázta nekem. És akkor, éppen ennek a lelki vezetőnek köszönhetően megértettem, hogy a hármas kötelék egy. Ha működik valakiben – mert hagyja –ez a kapcsolat, akkor együttérzés van másokkal, mindennel szemben, mert látja a valóságot. Akkor a másik, aki szintén ezért a kapcsolatért – s nem a világ ellen - küzd, egy hullámhosszon van vele, tehát testvér, testvéri közösség van köztük, mert ugyanazon forrás felé néznek, függetlenül attól, hogy éppen lelki vezetőnek, házastársnak, vagy csoporttársnak nevezik, magyar, zsidó, arab, kínai, vagy afgán, nő vagy férfi, protestáns vagy beduin.

A Bokorhimnuszunk jó úgy, ahogy van. A lelki vezetés – Te aztán igazán tudod – nagyon is egyéni. Nem dogmatikus, nem az én tapasztalatom, tudásom, ismereteim átadása, hanem annak az útnak a megmutatása, ami a Lélekhez, mint az egyetlen érdemes vezetőhöz vezet. A házastárs segíthet ebben, a pap is, de segíthet benne egy szál széllengette pipacs is a réten és egy felhőfoszlány is. Minden forma segíthet és minden forma el is téríthet. Nagy „játék” ez a lelki vezetés. A kérdés mindig az: …hová mész Uram?